Szombaton búcsúztatják az elhunyt Kocsis Zoltánt

Kocsis Zoltánt november 19-én, szombaton búcsúztatják a Liszt Ferenc Zeneakadémián. A zongoraművész, karmester, zeneszerző tisztelői 8 és 12 óra között róhatják le kegyeletüket egy szál fehér rózsával vagy kardvirággal a Zeneakadémia Aulájában. Tizenhárom órától az aulában meghívottak előtt beszédet mond Áder János köztársasági elnök, Kurtág György zeneszerző, Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Mocsári Károly zongoraművész, Perényi Miklós csellóművész, valamint Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A beszédeket az épület előtt elhelyezett kivetítőn lehet majd követni. A kétszeres Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója hosszas betegség után, 64 Bővebben

Elhunyt Józsa Imre

A színész hosszú ideig a József Attila Színház társulatának tagja volt, de már régóta nem állt színpadra. 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 1997-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. Színpadi szerepei mellett gyakran feltűnt filmekben is, és szinkronszínészként is nagy népszerűségre tett szert. Józsa Imre 1954. március 18-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, majd népszerű színpadi színész lett. Játszotta többek közt Liliomfit, Poloniust a Hamletben, Valkay tanár urat a Légy jó mindhaláligban, Gremiót A makrancos hölgyben és Dub hadnagyot a Svejkben. Olyan tévéfilmekben bukkant fel, mint A nagyenyedi két fűzfa, a Linda és a Szomszédok sorozat vagy Bővebben